Tegnap este bátor voltam és elmentem futni!
Hogy milyen volt? Remek! Furcsa bizsergés, amikor kihalásztam a szétfutott edzőcipőm a láda aljáról, előkerestem az MP3 lejátszómat, felcsatoltam a karórámat (perc alapú edzéstervet futok régóta, ahhoz meg kell), az izgatottságtól szépen emelkedett a pulzusom, ahogy az előírt 10 perces gyors séta alatt közelítettem a futópálya jól ismert bejáratához.
És akkor nekilódultam. Hihihi. Na nem. A testem furán viselkedik, mozgásom átmenetet képzett a versenygyaloglás esetlensége és a kocogás között. Leginkább viccesnek mondható. Ezt nem írhatom pusztán a kihagyás számlájára, mert ennél nagyobb időszak is maradt már ki az életemben, de alapvetésem, hogy egy átlagos állapotú fiatal (és nincsenek egészségügyi problémái) le tud futni egy szigetkört felkészülés nélkül is. Szóval fura volt. A bal oldalamon függőlegesen valami nyilallt, szorított (pedig vízszintesen vágtak és nem ott), + a belső szerveim mintha még mindig nem lennének a helyén teljesen, hintázgattak jobbra-balra, legalábbis valahogy így tudnám leírni. Izomlázam nincs, a lábam szinte meg sem érezte, a lábfejemben érzek enyhe húzást, nyilván másként lép az ember, mintha gyalogolna. Azóta eltelt egy nap, állapotromlást nem tapasztalok, szóval HAJRÁ!!!
Hogy ez miért ilyen nagy dolog az életemben?! Mióta nincs kötelező tesiórám, nagyjából azóta futok. Nem jól, nem szépen, testem inkább egy lomha bernáthegyire hajaz, mintsem egy karcsú vizslára, szóval nem biztos, hogy ez lenne az ideális sport számomra, de szeretem. Főleg terepen, de ha ott nem tudok, akkor futópályán, utcán, futópadon.. Szóval bárhol és bármikor. Tavaly tavasszal egy hosszúhétvégés kirándulás előtt még elmentem futni, onnan robogtam haza gyorsan becsomagolni. Akkor volt az, hogy úgy szálltam le a padról, hogy ez most nem jó. Valamiért nem jó. Ki is hagytam egy picit. Aztán kiderült, hogy gyarapodni fogunk:)
A doktornő, aki megerősítette, hogy bizony, tényleg érkezik a pöttöm, még az első találkozáskor átbeszélte velem, hogy bármit csinálhatok, nem kell különösebben kímélő életmódot folytatnom. Sportolhatok is nyugodtan. Ennek persze megörültem, de azért az utolsó futás tapasztalatából kiindulva rákérdeztem, hogy ugye akkor futhatok is? Ja! Azt azért nem. Határozottan nem. És haspréseket se csináljak. (Mondjuk ez a tiltás kevésbé fájt..) De egyébként bármit. Így futás kihagy, jött helyette az esti másfél órás gyors séta. Egy ideig. Mert aztán kórházba kerültem, szigorú fekvésre ítélve engedtek ki egy bő hét után. Újabb konzultáció a doktornővel, szerencsére a problémáim megszűntek, elmúlt a veszély, így mondta, hogy óvatosan ugyan, de lassan visszatérhetek a normál életmódomhoz. Eltelt egy-két hét és újra kórházba kerültem.
Aztán már nem kockáztattam. Túl a 2X18-on, az első babát várva, túl két kórházi bennfekvésen határozottan pihenőre vettem magam, mert a pöttöm a legfontosabb. Persze, igyekeztem odafigyelni arra, hogy mit, mikor és mennyit eszek, de ez mozgás nélkül nem volt elég. Azzal vigasztaltam magam, hogy eddig sem voltam egy Cindy Crawford, ne most akarjak már az lenni, lett volna erre bő 2X18 évem. Hát így. Majd a picifiam épen és egészségesen jött világra (és ez a legfontosabb!!!), de császározni kellett, így eleve több időt vett igénybe a regenerálódásom. A hathetes kontrollon megállapították, hogy roppant lassú a visszarendeződésem, így el kellett mennem még egy ultrahangra, hogy nehogy valami elváltozás legyen ebben a ludas. Szerencsére nem volt semmi gond, csak lassabban regenerálódik a testem. A doktornőtől (ez egy másik doktornő volt, a félreértések elkerülése végett) megkérdeztem, hogy mikor futhatok újra. Furán nézett rám. Hát majd edzeni is kb 2 hónap múlva. Addig max. pici lábemelések. A futás tiltólistás. És a hasprés is. És az aerobikot is kerüljem, mert túl mélyre kell guggolni, azt meg nem szabad.
Eltelt a letiltás, elkezdtem itthon apránként tornázni, először gerinctorna (mert a hátam nehezen viselte az eddig sem kicsi, most meg már hatalmas melleim súlyát) hasizom nélkül, aztán elmerészkedtem fittness salsára is, oda korábban is jártam, az tánc, ha nem megy, akkor Osvaldo nem fog rám üvölteni fittnessführer módjára, hogy miért nem csinálom. De remekül ment. Aztán már az otthoni tornába apránként behoztam a hasizmot is. És most voltam futni:)
Hogy miért lett az az alcím, ami?! Kb 2 hónappal voltam a szülés után (még jócskán letiltásban), mikor a barátaim (jellemzően pasik + olyan nők, akik még nem szültek) egymástól függetlenül elkezdtek baszogatni, hogy ugye már aerobikozom. Nem, nem szabad. Futás? Azt sem. De akkor legalább haspréseket csináljak, nem, nem azt sem szabad. Pedig biztos jót tenne. Nem, orvos tanácsára kerülnöm kell. De Rubint Réka is futott. És XY is. És rajta meg sem látszik, hogy várandós/ épp most szült. És ők csak jót akarnak nekem.
Én meg ott álltam, egy számomra is idegen testtel, belül nyeltem a könnyeimet és legszívesebben elküldtem volna mindegyiket melegebb éghajlatra.
