Eredetileg arról akartam írni, hogy rettenetes, ami a kereskedelemben megy. Hogy tortúrának érzem a napi bevásárlást a közeli normál méretű boltban.

Mert a felvágott pultban álló hölgy a kedveskedést összekeveri a személyeskedéssel. /Ááá, 40 dkg frankfurti kevés lesz a levesbe - közben szemrehányóan rám néz -, annyiból nem lehet, honnan tudja, hogy hány emberre főzök?!/

Mert a váltótársa este hétkor szemmel ölne, amiért odaállok vásárolni, ő pedig nem tudja befejezni az ímmel-ámmal mívelt söprögetést. /10-ig vannak nyitva, és hőségriadó idején nem tudok korábban menni, mert a picifiamat nem viszem ki a hőségbe, párom pedig este ér haza./

Mert hol ecet nincs, hol őrölt bors, hol pedig kenyér.. /Nem, ez nem egy kisbolt./

Mert a boltvezető előttem förmedt rá egy idős bácsira, hogy hány munkatársunkat akarja még föltartani?! Segítséget kért volna.. /Fejétől bűzlik a hal./

Mert egy egyszerű szifonpatron csere két pénztároson is kifogott. Ezért már csak akkor cserélek, ha olyan pénztáros ül a gép mögött, akiről tudom, hogy nem jelent majd neki problémát.

És nem, nem csak ez az egy bolt gáz. Szombaton reggel (7 után) a közeli piacon nincs olyan pékség, ahol friss péksüteményt lehetne venni. Mondjuk pogácsát. Szégyenszemre átballagtam a közeli négybetűsbe /L-lel kezdődik és azzal is végződik/, hogy tudjak venni. Pedig inkább a piacon vettem volna, drágábban is, de..

Tegnap este eljutottam egy ruházati boltba, tény, hogy bevittem magammal 8 ruhát próbálni /nem volt kiírva, hogy mennyi a maximum/, sajnos csak 2 lett jó. De az is nonszensz, hogy az eladó előttem puffog emiatt, hogy ezt most neki vissza kell vinni, és még nem is egy sorról akasztottam le őket.. Hát nem.

Szóval erről akartam írni. DE..

Az elmúlt napokban két írással is találkoztam, ami elgondolkodtatott.

Az egyik írás a kereskedelemben dolgozóknak szólt, gondolom az lehetett a cél, hogy motiváltabban végezzék a munkájukat. Mondjuk ez engem nem motiválna, sőt. Csak egy pár részlet:

"Nyilván egy alapfokú végzettséggel rendelkező személy, aki kereskedelmi eladóként dolgozik nem feltétlen fog megkapni egy olyan munkát, amihez nyelvtudás, vagy felsőfokú végzettség kell. "

"Tény, hogy nagyon sok eladó képtelen ellátni az alap feladatait (akár intelligenciahiány okán, akár lustaság okán), de nem lehet általánosítani. Sok kereskedelmi dolgozó valóban iskolázatlan, vagy nincsen nyelvtudása, de ez nem jelenti azt, hogy ostobák is, sőt. Nagyon sokan közülük intelligens, gyakorlatias és szorgalmas emberek, akik igyekeznek kitörni és minőségibb életet élni, még akkor is, ha "csak" kereskedelemben dolgoznak. "

Huhh.

 A másik írás pedig arról, hogy az egyik hiper az iskolakezdés előtti tanszervásárláshoz tanítókat is odaállít tanácsot adni. Itt a hozzászólók nagy része azon szörnyülködött, hogy ez milyen rettenetes is, hogy egy tanító "kénytelen" elmenni boltba dolgozni.

Huhh. Huhh.

No. Szálljunk már le a magas lóról. A kereskedelem az egy elég fontos szakma. Illene a kereskedőket megbecsülni. Ő az az ember, akivel minden nap találkozunk. Ha jófej, mosolygós, kedves és segítőkész, már jól indul a napunk. Ha meg tapló és unott, az rányomja a bélyegét a mi ténykedésünkre is.

Ha szarul csinálja a munkáját, mert mondjuk rosszul rendeli meg az árut, akkor száraz kenyérhez jutunk csak, zöld húshoz, romlott tejhez, stb. Vagy sátoros ünnepek előtt üres lesz a húspult, mert nem készült föl a vásárlók hadára.. 

 Az egyik unokatesóm az otthoni bolt vezetője, és nagyon büszke vagyok rá. Egy kis településen a "nagybolt" vezetőjének lenni nem kis feladat és felelősség. /Még ma sem, holott 30 km-es körzetben van szuper és hiper is, de azért el kell menni./ Amikor én még gyerek voltam, akkor a szememben a boltvezető az az egyik helyi potentát volt, ma sem gondolom ezt másként. Mert például ő az, akivel nagyobb közösségi események előtt (lagzi, falunap, stb.) le lehet "boltolni", hogy elszámolásra viszünk el piát, aztán majd csak azt fizetjük ki, ami bontatlanul megmarad. Lehet neki szólni, hogy cukros lettem, rendeljetek már korpás kenyeret is. Vagy centrifugát, hogy ne nekem kelljen bajlódni a szállítással. Van ilyen.

Magam is dolgoztam kereskedelemben és vendéglátásban is. Nagyon szép, de egyben nagyon nehéz munka. Fizikálisan és szellemileg is. 

És addig, amíg "csak" kereskedőkről beszélünk, aki "csak" ennyire képes, "csak" ennyi lehetősége van, "kénytelen" tanítóként elmenni boltba dolgozni, addig ne csodálkozzunk, hogy a kereskedelemben dolgozók jelentős hányada csapnivalóan végzi a munkáját. Megkeserítve a mi mindennapjainkat is.

Néha jusson eszünkbe, hogy talán nem véletlenül játszottunk gyerekként boltocskásat:)