Napi szösszenet

Napi szösszenet

Posta

..és pár szívet melengető pillanat..

2018. március 21. - 2x18

Mivel az utóbbi időben ismét hatalmas visszhangja van annak, hogy a hirtelen ötlettől vezérelt utalvány ajándékozást le tudja-e bonyolítani, azaz ki tudja-e időben kézbesíteni a posta, gondoltam időszerű, ha három csodálatos élményemet leírom a szívemnek oly kedves szolgáltatóról. (Mert ha leírom, talán nem puffogok magamban tovább rajta..)

  •  Párom munkájához elég sok pályázati, tervezési, engedélyeztetési eljárás kapcsolódik, így viszonylag gyakran van szüksége illetékbélyegre. Mindig azt gondolja, igen naívan, hogy majd bemegy a postára és vesz.. Hahaha. Az esetek 50%-ban éppen nincs. Mert már elfogyott.. Kértek, de még nem érkezett meg.. Ez mondjuk azért szép, mert a könyvet, csokit, üdítőt (éd'sapám szerint lassan bugyogót is) árusító postashopok létjogosultsága szerintem erősen megkérdőjelezhető. (Személy szerint még sosem vettem onnan semmit, pedig volt időszak, hogy napi rendszerességgel megfordultam ott.) Nos, ezzel szemben illetékbélyeget csak ott lehet kapni, tudtommal legalábbis. Tehát az nem játszik, hogy akkor átmegyek a szomszédos kisboltba és majd veszek ott.. (Ok, lehetne itthon is tartani belőle, de költözködős időszakot élünk, nem volt még erre is kapacitás.)
  • Apropó, költözködés.. Parkettát szerettünk volna az egyik szobába. Hosszas keresgélés után ráleltünk egy kis cégre, amely egész elfogadható áron kínálta portékáját, csupán annyi volt velük a gond, hogy tőlünk igen messze működtek. Telefonálgatás, hogy szállítás van-e, és ez mennyibe fáj nekünk. Mivel a szállítás költsége sem volt túl borsos, mellettük döntöttünk. Mondtak egy napot, hogy akkor fog érkezni a parketta. Párom szívrepesve várta itthon, szabaddá téve aznapra magát. Parketta sehol. Telefonálgatás. Aha. Szóval a posta fogja hozni. Majd egyik nap. Mert két csomagban lett feladva a parketta és a szegőléc és összevárják (?!) (A bolt szerint ez nem egészen így történt+ elvileg fix kiszállítási időre kérték, de mivel én nem voltam ott, így ebben nem is foglalnék állást.) Szóval parketta nem jött. Pár nap múlva dudálást hallok, megállt a ház előtt egy böszme nagy teherautó (a kamion sem lenne túlzás), először azt hittem, eltévedhetett és útbaigazítást kér. Mint kiderült, ő hozta a raklapnyi parkettát. Felségjelzés nem volt rajta, és emberünkön sem egyenruha, ezért nem is gondoltam egyből a postára és a parkettára. Aznap szerencsére esett sz eső, párom nem volt itthon (mivel nem szóltak, hogy aznap érkezik), így felváltva rohangáltam a fuvarozó bácsihoz azért könyörögve, hogy ugyan, valahogy toljuk már be a békájával a lépcső alá a parkettát, mert nem szereti az esővizet (és más vizet sem), valamint a kisfiamhoz, aki bent várta az etetést a járókában, nem annyira türelmesen.. Szép nap volt.
  • És még mindig költözködés. Mivel korábban lejárt egy megtakarításos életbiztosításom, így a házvásárlás előtt abban maradtunk a biztosítási tanácsadómmal, hogy itt a remek alkalom, nekem most szükségem lesz arra az összegre a foglalóhoz, lehetőleg kápéban, így postai kézbesítést kértem. Megérkezett az értesítő, hogy fáradjak be az adott postára. Egy szép napon elindultunk édeshármasban a postára. (Nem, ne menjek egyedül békávéval, ez annál nagyobb összeg, pláne a nyócker szívében, de akkor már hozni kell a kisfiunkat is, szóval remek kirándulás.) Ott sikerült a bejárathoz igen közel parkolni, párom le sem állította a motort, még kuncogtunk is, hogy ezt hívják járdakockázatnak. Bejáratnál tábla, hogy utalványok kifizetése itt és itt. Nem, összeghatár nem volt kiírva, viszont sor, na az akadt. Várakozás. Az ablaknál közölték, hogy ja, ezt nem itt fogják kifizetni, húzzak sorszámot az X. ablakhoz. Ok. Újabb sorszámhúzás, újabb várakozás. Közben belecsúsztunk az ebédidőbe. De láss csodát, egyszercsak megérkezett az én ügyintézőm is, majd kezdetét vehette a kifizetés. Papírok ellenőrzése, stb. Majd újabb várakozás, mert a főpénztárból kell kihozni a kest, és a kollegina épp ebédel. Várakozás. Megjött. Ellenjegyzett. Juhijj! Majd elkezdték nekem leszámolni a pénzt. Kézzel. Mondom még egyszer, kézzel. Kis halmocskákban. (Volt nála pénzszámláló, hogy az miért nem volt szimpatikus?!) És potom másfél óra alatt hozzá is jutottam az összeghez:) Viszont közben többször is próbált rábeszélni a hölgy, hogy a lejárt biztosításom helyett náluk kössek újat, az nekem nagyon jó lesz. Valószínűleg.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://2x18.blog.hu/api/trackback/id/tr2713756532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása