Tegnap reggel az X. kávém kortyolgatása közben történt az eset.

A házban kőművesek dolgoznak. Lakó jön le a lépcsőn, kőműves srác illedelmesen köszön, lakó még csak fel sem néz, úgy megy tovább. 

A srác kiborul, mondja nekem, hogy ez biztos azért van, mert cigány. Mondom neki, nem azért. De, higgyem csak el, azért. Én meg kötöm az ebet a karóhoz, hogy nem azért. Rajta van a láthatatlanná tévő varázsköntös. A MUNKÁSRUHA.

 Szinte nincs olyan nap, hogy a párom ne futna bele valami hasonló szituációba. Pusztán azért, mert melósként van valahol, már láthatatlanná válik. Úgy beszélnek mellette, mintha ott sem lenne, nem fogadják a köszönését, stb. Persze ilyenkor megy a népnevelés, jó hangosan megjegyzik, hogy nem adják másnap drágábban a kenyeret, ha visszaköszön. Néha bejön, néha nem. Volt olyan is, hogy a megrendelő, akivel régóta ismerik egymást, szólt rá az egyik lakóra, hogy a "Mérnök úrnak több diplomája van, mint kettőnknek, baszod!". Aztán már fogadták a köszönését. Na de ha nem lenne, akkor nem köszönünk vissza?!

Köszönést nem fogadni ősi piréz szokás, magunkat minősítjük vele, nem a másikat.