És ha már szeptember, akkor iskola:)

Van egy furcsa perverzióm, szeretek iskolába járni. Így aztán mikor milyen képzésen veszek részt, de szinte állandóan padban ülök. Remekül kizökkent a hétköznapok fásultságából, új emberekkel találkozom, és azon túl, hogy 'fűtenek rám' (háhh, de sokszor hallottam ezt gyerekként), a koszon kívül valami csak ragad az emberre. Használom piciny agysejtjeimet, ráadásul másként, mint a munkás hétköznapokon. Szóval iskolába járni szerintem jó. Azt is mondhatnám, hogy ez a hobbim, bár annak egy kicsit drága:)

No, mindezt azért írtam le, mert szombaton menedzsment előadásom volt. Immáron sokadszor. És olyat hallottam, hogy csak na.. Volt már 1, 2, 3.. (passz, hogy pontosan mennyi) menedzsment kurzusom, mondjuk az tény, hogy nem mindig ezt a nevet adták neki, de ez senkit nem téveszt meg.

Szóval éveken, lassan évtizedeken keresztül azt sulykolták (volna) a kis buksimba, hogy az a vezető a jó vezető, az a vezetés a jó vezetés, ahol bevonják a döntésbe (legalább látszólag) a beosztottakat. Mert ettől majd motiváltabbak lesznek. Ezt még vizsgatételnek is sikerült kihúznom. Ott szépen ismertettem ezt a tézist, majd a korosabb tanárnőmnek elismertem, hogy én ezzel nem értek egyet. Mert ha van 5 hektár kapálandó kukorica, + ott vannak a napszámosok, akkor ugyan lehet azzal próbálkozni, hogy kapálás előtt megvitatjuk, hogy kezdjünk, ki milyen módszert lát hatékonyabbnak, de hogy ettől  napszámosok nem fognak motiváltabban kapálni, az fix. Ezt elmeséltem a tanárnőnek, kuncogott keveset, majd hozzátette, hogy bizony, elméletek jönnek, mennek, most épp ez a csodaszer.

Eltelt közben X év és szombaton a jelenlegi tanár azt mondta, hogy készítettek erre vonatkozó felmérést/ kutatást, és rájöttek, hogy nem, a kedves delikvensek ettől a bevonós játéktól nem lesznek motiváltabbak. Hogy mik vannak:) Huhh. Kellett ehhez néhány év, egy nagy elemszámú kutatás, de rájöttek:) Boldog voltam, mosolyogtam. Egy darabig.

Mert kérem, jelenleg az a legújabb trend, hogy az a jó vezető, aki annyira bízik a munkatársaiban, illetve munkatársai képességében, hogy szinte nem is tesz semmit. Mintha ott sem lenne. Vitás szitukban sem. Gázos helyzetekben sem.

No, Tisztelt Tanár Úr, remélem, legalább egyszer kap egy ilyen munkahelyi vezetőt rázósabb időszakban, aztán majd leülünk egy pohár sör/bor mellé, és megbeszéljük a tapasztaltakat.

2013 óta mást se lehet hallani az ellenzéki pártoktól és -ról, minthogy össze kell fogni. De mi veletek nem. Így nem. Majd akkor, ha.. Bele is rokkantak csúnyán.

Azt gondolná az ember, hogy még egyszer nem futnak bele ebbe a pofonba. Aha. Itt van 2017 ősze. Most tegye fel a kezét, aki ismertetni tudná, hogy mit tenne az MSZP, ha ők kerülnének kormányra. Vagy a DK. Vagy az LMP. (A sor tetszőlegesen folytatható.) Én nem tudnék egy értelmes mondatot sem ebben a témában megemlíteni. Csak azt látom és hallom nap nap után, hogy Botka a DK-val igen, de Gyurcsánnyal nem, hogy mennyi helyet engednének át, stb. Lassan ott tartunk, hogy ellenzéki oldalon egy párt vehető KOMOLYAN, és az a Kétfarkú Kutya Párt. Ők legalább vállaltan komolyan vehetetlenek.

Nem tudom, hogy ez eleve szándékos, vagy a média munkatársai csak ezt emelik be a napi hírekbe, de elég volt! Hagyjanak már békén a saját nyomorukkal. Osztozkodjanak a háttérben, ha ez ennyire fontos nekik, de ez nem ránk tartozik. Viselkedjenek már felelős, felnőtt ember módjára! Még a végén majd azt hiszem, hogy ez szándékos..

"Mi a győzelemről megtanultuk
Hogy a részvétel a fontosabb
Hogy a vereség is fizet szépen
És a győztes sokkal fáradtabb"

És íme a dal is, ne maradjon hiányérzet senkiben:)

Épp ingatlan adás-vétel kellős közepén járunk, ingatlanirodákat is igénybe véve, így szinte minden estére jut egy ügynök.

A tegnap esti ügynök megtestesítette mindazt, amit ha könyvet írnék az értékesítés trükkjeiről (kismillió+1. sorszámmal), akkor azt a fejezetet, hogy hogyan NE, egy az egyben kimerítette emberünk.

1. Késett. Megbeszélt időpontról nem késünk. Egyébként sem, de ilyen szituációban pláne nem. Mentségére legyen, hogy legalább jelezte a találkozó előtt negyedórával, hogy meg fog csúszni.

2. Hőségriadó van és BKV-val érkezett. Mondanom sem kell, totál lefőve, átizzadva, a találkozó első 10 perce a szárítkozásáról szólt. Ha a helyébe lettem volna, akkor vagy saját autóval jövök, ha azt nem engedhetem meg magamnak, akkor meg taxival. Kisebb az esélye, hogy ázott kutyaként kell meggyőznöm valakit arról, hogy én leszek a legalkalmasabb az értékesítésre.

3. Férfiember bizonyos kor után nem vesz föl rövidnadrágot komoly megbeszélésre érkezve. Műszálas inggel és erősen lestrapált edzőcipővel pláne nem. Ember! Ha ügynök vagy, akkor mindenki tudja, hogy a sikerdíj a fizetésed. Ha szakadt és csóró a ruhád, az azt sugallja, hogy rosszul keresel, tehát rossz értékesítő vagy. És akkor miért is te legyél a mi értékesítőnk?!

4. Felszerelés nélkül érkezett. Se lézermérő/ mérőszalag, se fényképezőgép, se megbízható mobil. Mindennek tetejében még toll és névjegykártya sem volt nála.

 5. Ez már csak apróság az előzőek fényében: másfél órából 80 percet ő beszélt, bennünket nem annyira kérdezve, pedig elvileg onnan indulunk, hogy meghallgatjuk az ügyfelet, kifaggatjuk terveiről, igényeiről, majd kínálunk számára megoldást..

+1. Búcsúzóul még végighallgathattuk, hogy hogyan "tanítja be" az új ügynököket. Nos, nem szerettem volna a helyükben lenni.

Ez csak egy rövid bejegyzés, mert kicsit el vagyok úszva, de majd bepótolom az elmaradt időszakot némi élménybeszámolóval..

 A bejegyzés apropója: a napokban voltam orvosnál és a váróteremben ott ült Balázs Fecó (általam igen tisztelt) művész úr is. És akkor hirtelen felrémlett az idei nyár borzassssssztó emléke; nem akartam elhinni, hogy amit hallok, az tényleg az..

Szóval fájjon másnak is..

Eredetileg arról akartam írni, hogy rettenetes, ami a kereskedelemben megy. Hogy tortúrának érzem a napi bevásárlást a közeli normál méretű boltban.

Mert a felvágott pultban álló hölgy a kedveskedést összekeveri a személyeskedéssel. /Ááá, 40 dkg frankfurti kevés lesz a levesbe - közben szemrehányóan rám néz -, annyiból nem lehet, honnan tudja, hogy hány emberre főzök?!/

Mert a váltótársa este hétkor szemmel ölne, amiért odaállok vásárolni, ő pedig nem tudja befejezni az ímmel-ámmal mívelt söprögetést. /10-ig vannak nyitva, és hőségriadó idején nem tudok korábban menni, mert a picifiamat nem viszem ki a hőségbe, párom pedig este ér haza./

Mert hol ecet nincs, hol őrölt bors, hol pedig kenyér.. /Nem, ez nem egy kisbolt./

Mert a boltvezető előttem förmedt rá egy idős bácsira, hogy hány munkatársunkat akarja még föltartani?! Segítséget kért volna.. /Fejétől bűzlik a hal./

Mert egy egyszerű szifonpatron csere két pénztároson is kifogott. Ezért már csak akkor cserélek, ha olyan pénztáros ül a gép mögött, akiről tudom, hogy nem jelent majd neki problémát.

És nem, nem csak ez az egy bolt gáz. Szombaton reggel (7 után) a közeli piacon nincs olyan pékség, ahol friss péksüteményt lehetne venni. Mondjuk pogácsát. Szégyenszemre átballagtam a közeli négybetűsbe /L-lel kezdődik és azzal is végződik/, hogy tudjak venni. Pedig inkább a piacon vettem volna, drágábban is, de..

Tegnap este eljutottam egy ruházati boltba, tény, hogy bevittem magammal 8 ruhát próbálni /nem volt kiírva, hogy mennyi a maximum/, sajnos csak 2 lett jó. De az is nonszensz, hogy az eladó előttem puffog emiatt, hogy ezt most neki vissza kell vinni, és még nem is egy sorról akasztottam le őket.. Hát nem.

Szóval erről akartam írni. DE..

Az elmúlt napokban két írással is találkoztam, ami elgondolkodtatott.

Az egyik írás a kereskedelemben dolgozóknak szólt, gondolom az lehetett a cél, hogy motiváltabban végezzék a munkájukat. Mondjuk ez engem nem motiválna, sőt. Csak egy pár részlet:

"Nyilván egy alapfokú végzettséggel rendelkező személy, aki kereskedelmi eladóként dolgozik nem feltétlen fog megkapni egy olyan munkát, amihez nyelvtudás, vagy felsőfokú végzettség kell. "

"Tény, hogy nagyon sok eladó képtelen ellátni az alap feladatait (akár intelligenciahiány okán, akár lustaság okán), de nem lehet általánosítani. Sok kereskedelmi dolgozó valóban iskolázatlan, vagy nincsen nyelvtudása, de ez nem jelenti azt, hogy ostobák is, sőt. Nagyon sokan közülük intelligens, gyakorlatias és szorgalmas emberek, akik igyekeznek kitörni és minőségibb életet élni, még akkor is, ha "csak" kereskedelemben dolgoznak. "

Huhh.

 A másik írás pedig arról, hogy az egyik hiper az iskolakezdés előtti tanszervásárláshoz tanítókat is odaállít tanácsot adni. Itt a hozzászólók nagy része azon szörnyülködött, hogy ez milyen rettenetes is, hogy egy tanító "kénytelen" elmenni boltba dolgozni.

Huhh. Huhh.

No. Szálljunk már le a magas lóról. A kereskedelem az egy elég fontos szakma. Illene a kereskedőket megbecsülni. Ő az az ember, akivel minden nap találkozunk. Ha jófej, mosolygós, kedves és segítőkész, már jól indul a napunk. Ha meg tapló és unott, az rányomja a bélyegét a mi ténykedésünkre is.

Ha szarul csinálja a munkáját, mert mondjuk rosszul rendeli meg az árut, akkor száraz kenyérhez jutunk csak, zöld húshoz, romlott tejhez, stb. Vagy sátoros ünnepek előtt üres lesz a húspult, mert nem készült föl a vásárlók hadára.. 

 Az egyik unokatesóm az otthoni bolt vezetője, és nagyon büszke vagyok rá. Egy kis településen a "nagybolt" vezetőjének lenni nem kis feladat és felelősség. /Még ma sem, holott 30 km-es körzetben van szuper és hiper is, de azért el kell menni./ Amikor én még gyerek voltam, akkor a szememben a boltvezető az az egyik helyi potentát volt, ma sem gondolom ezt másként. Mert például ő az, akivel nagyobb közösségi események előtt (lagzi, falunap, stb.) le lehet "boltolni", hogy elszámolásra viszünk el piát, aztán majd csak azt fizetjük ki, ami bontatlanul megmarad. Lehet neki szólni, hogy cukros lettem, rendeljetek már korpás kenyeret is. Vagy centrifugát, hogy ne nekem kelljen bajlódni a szállítással. Van ilyen.

Magam is dolgoztam kereskedelemben és vendéglátásban is. Nagyon szép, de egyben nagyon nehéz munka. Fizikálisan és szellemileg is. 

És addig, amíg "csak" kereskedőkről beszélünk, aki "csak" ennyire képes, "csak" ennyi lehetősége van, "kénytelen" tanítóként elmenni boltba dolgozni, addig ne csodálkozzunk, hogy a kereskedelemben dolgozók jelentős hányada csapnivalóan végzi a munkáját. Megkeserítve a mi mindennapjainkat is.

Néha jusson eszünkbe, hogy talán nem véletlenül játszottunk gyerekként boltocskásat:)

Előzmények: Tavaly augusztus óta (és ez a minimum) rágom a párom fülét, hogy bővíteni kellene a csapata létszámát, mert ezt így nem fogják bírni szuflával, nagyon nem.

Először januárban adott fel hirdetést, de az csak amolyan 'nyugodjon le az asszony' jellegű volt, jól érzékelhetően nem nagyon foglalkoztatta a dolog, hosszú napokat elmerengett egy-egy jelentkező önéletrajza fölött, majd tulajdonképpen az egészet hagyta a francba.

Májusban már mintha motiváltabb lett volna, már csak 1 hetet merengett a jelentkezők fölött, de érdekes módon mire eljutott volna az egyeztetésig, már nem volt aktuális a jelentkezés. (Jééé.)

Júliusban tényleg rádöbbent, hogy nincs tovább, nem bírják, munkatárs(ak) kellenek. Most meg már késő.

Annyit azért hozzátennék párom védelmében, hogy nem pusztán lustaság állt a halogatás mögött: hosszútávra gondolkodik, jó feltételeket szeretne megteremteni, felelősségteljesen alkalmazni valakit és nem csak egy-egy projekt erejéig+ még neki is olyan emlékei vannak, hogy a munkaadó választhat a jelentkezők közül.

A realitás az, hogy nem, nem választhat. Sőt.

Eredmények:

Profession: 1, azaz egy jelentkező, akinek tetszett volna, de talált a lakóhelyéhez közelebbi munkahelyet.

Gyors családi kupaktanács, hogy biztos, hogy csak szakemberre van-e szükség, vagy tehermentesítést jelent-e egy segédmunkás felvétele is. Arra jutottunk, hogy kell segédmunkás (is), mert elég gyakran fúrnak, létrát cipelnek, etcetera, amit persze nem fáj a páromnak csinálni, de mivel ő készíti a műszaki dokumentációt, intézi a pénzügyeket, stb, és ezeket nem tudja másnak átadni és nem is akarja, már az könnyebbség lenne, ha a fúrás alól mentesülne.

Mivel kis esélyét láttam annak, hogy egy segédmunkás álláskereső oldalon önéletrajzzal keresi álmai munkahelyét, váltottunk. 

Jófogás, Startapró, külön-külön meghirdetve a szakmunkás és a segédmunkás állást: összesen 3, azaz három jelentkező. Ebből egy fel se veszi a telefon. Egy ember ígérte magát, de aztán nem jött. Egy ember pedig a fizetést meghallva azt mondta, hogy köszöni, de nem érdekli.

És akkor itt álljunk meg egy picit. (Jelzem, segédmunkás, papír és tapasztalat nélkül.) Az ígért kezdőfizetés 180, ami próbaidő végével emelkedne 200-ra, bejelentve, céges telefonnal, munkaruhával, stb. Azért ennyiért én már elmennék melózni, bár tény, hogy jelentős visszaesést jelentene a fizetésemben. Mondjuk nekem vannak papírjaim, tapasztalatom, stb. 

Ez volt az a pont, ahol azt mondtam a páromnak, hogy eddig és ne tovább, ezt a pénzt ki is kellene termelnie, márpedig ez neccesnek tűnik. Minden juttatással együtt egy évre vetítve egy segédmunkás ilyen peremfeltételek mellett uszkve 4,5- 5 millióba kerülne, és ezt szerintem fúrással, söprögetéssel, létracipeléssel nem termeli ki.

Nem tudom, hogy mi történik. 

Hogy korábbi bejegyzésem hozzászólására reagáljak, miszerint ha az orvosok bérét emelnénk, akkor a többi szakma képviselője is követelné az emelést, nos, ez innen nézve már jelentősen túlhaladott történet. Puszta kíváncsiságból kerestem adatot, hogy mennyi az orvosok átlagfizetése most: bruttó 218 000 Ft. Öhöm. Szóval jobban járna egy kezdő orvos (akinek fizetése valszeg az átlag alatt van), ha túlóra helyett elmenne építkezésre segédmunkásnak. Agyrém.

 És OK, sejtem az okokat:

Egy szakmunkás vagy egy segédmunkás könnyebben el tud helyezkedni külföldön, mint egy diplomás. Hogy ne csak az orvosokat említsem, egy közgazdásznak jóval nagyobb szókincsre van szüksége, mint mondjuk egy festőnek. Így aztán aki mobilis, szerencsét próbál külföldön. Már nem csak Németországba, Ausztriába, de ha igazak a hírek, akkor Szlovákiába is mennek dolgozni.

Budapesten jelenleg 150 000 Ft az átlag albérlet ára. Ha ehhez hozzávesszük a rezsit is, akkor a 200-as fizetés még a lakhatást sem futja ki. (Ok, itt sarkítottam, mert mondjuk általában nem egy fő vesz ki egy albit.)

Megoldás:

Passsssz. Ha valakinek van ötlete, írja meg. 

 Az, hogy még több szakmunkást képzünk, szerintem nem megoldás, mert csak még többen fognak elmenni más országba dolgozni.

Ha demagóg akarnék lenni, azt mondanám, hogy a stadionok helyett a kormány építhetett volna bérlakásokat, kollégiumokat, munkásszállókat, stb, hogy az albérlet árak normalizálódjanak. De nem azt épít, így aztán ennek a gondolatmenetnek semmi értelme nincs, abba is hagyom.

Lehetne tovább csökkenteni a munkabérre rakódó terheket, de ez azért nem megy egyik napról a másikra, mert ha hirtelen 20% alá menne a "járulék", fölborulna a költségvetés.

Lehet ukrán vendégmunkásokat hívni, ez már folyamatban is van, de nem nagyon akarnak jönni.

Tényleg passz.

Még teszek ki a helyi Spar üzenőfalára letéphetős hirdetést (8. kerület, hátha), + megkérdezem a helyi dohányboltosokat (ők mindenkit ismernek a környéken).

Végső megoldásként pedig marad az elvállalt munkák számának csökkentése. Ha ez van, akkor ez van.

Ja, és nézek munkásszállót, hátha annak kecsegtetésével vidékről még talán.. De nem hiszem.

UTÓIRAT:

Ma megjelent egy bejegyzés ezt a témát boncolgatva.
szakemberhiany.blog.hu/2017/08/01/szakemberhiany_544
Mivel ott nem tudtam kommentelni, így itt teszem meg pontokra szedve:
-Nem veszik fel a pályakezdőt mert nincs tapasztalatuk: minden hirdetésünkben benne van kiemelve, hogy pályakezdők jelentkezését is várjuk. Ugyanis egy pályakezdőnek még nincsenek rossz rutinjai, sokkal egyszerűbb a jó gyakorlatot elfogadtatni vele, mint egy idősebb szakival.
-Fizetetlen szabadság a téli időszakra: határozatlan munkaidőre keresünk, mert az építőipari munkák már régen nem csak a nyári főszezonra szólnak.
-Nincs rendes bejelentés és táppénz: kollégát bejelentünk, mivel veszélyes az építőiprai munka. Sőt! Kockázati biztosítást is kötünk rá.
-Elvárások egy pályakezdőtől: nincsenek ilyen elvárások, ld. egyes pont. Az mondjuk jó, ha egy tervrajzon el tud igazodni.
-Az elküldések:mi még senkit sem küldtünk el. És az ismerettségi körömben sem. Egy esetről tudok, amikor notóriusan nem akart a kedves munkavállaló dolgozni, egy héten 5X kellett a főnökének helyette is a horonymarót berregtetni, mert ő azt annyira nem kultiválja.
-Vállalkozók hozzáállása: már rég nem üvöltözünk, ez a korosztály jellemzően már finoman vért szív az üvöltözés helyett. Másként szocializálódtunk.
EREDMÉNY: nincs, azaz nincs jelentkező, segédmunkásnak is csak horrorösszegért. És ez ebben a formában nem igaz, hogy nem kedvelt az építőipri oktatás, vannak fiatalok, akik azzal a lendülettel, hogy megkapják a papírjukat, már utaznak is külföldre.

1. Már a húgom (aki öt évvel fiatalabb nálam) barátnői is a munkahely, család, háztartás szentháromság nyűgeiről panaszkodnak, ha néha elmerengünk egy pohár bor mellett.

2. Trendi ruházati boltban az eladófiú hangos 'Csókolom!'-ot köszön. (Nem, nem 'Keziccsókolom'-ot, az bőven más kategória..)

 3. Még korábbi futásaim alkalmával egyszer elestem egy kilógó gyökérben (eleve azért futottam ott, hogy kevésbé legyek szem előtt, mivel a futópálya tele volt gimisekkel, és kerülni akartam az összehasonlítást), odajött hozzám pár srác, és egyébként roppant kedvesen és jólnevelten megkérdezték, hogy nem történt-e valami bajom. Egészen pontosan így: "Nem tetszett nagyon megütni magát?" Én pedig csak feküdtem békapózban, kiterülve, hogy eddig semmi bajom nem volt, de így az önérzetem mintha csorbult volna picit:)

4. Még korábban jelentkeztem fősulira és mivel a mi időnkben (értsd, amikor normál korcsoportosan egyetemre jártam) még nem volt, így rávettem a páromat, hogy menjünk el a ponthúzó partira. Néztek ránk nagy szemekkel, majd adtak műsorfüzetet + részletes tájékoztatást, hogy ki mikor lép fel, mert biztos a koncertek miatt megyünk.

5. Szintén fősuli, pardon, most már egyetem: analízis órán fájó volt hallani a már oly szépen elfeledett szigorúan monoton növekvő szókapcsolatot. Azt meg pláne, hogy a mellettem ülő öltönyös, nyakkendős srác akkor született, amikor én ezt utoljára hallottam úgy érettségi tájékán.

 +1

A Szívek szállodája sorozatból egyre többször Emily Gilmore-nak adok igazat..

Tegnap este bátor voltam és elmentem futni!

Hogy milyen volt? Remek! Furcsa bizsergés, amikor kihalásztam a szétfutott edzőcipőm a láda aljáról, előkerestem az MP3 lejátszómat, felcsatoltam a karórámat (perc alapú edzéstervet futok régóta, ahhoz meg kell), az izgatottságtól szépen emelkedett a pulzusom, ahogy az előírt 10 perces gyors séta alatt közelítettem a futópálya jól ismert bejáratához.

És akkor nekilódultam. Hihihi. Na nem. A testem furán viselkedik, mozgásom átmenetet képzett a versenygyaloglás esetlensége és a kocogás között. Leginkább viccesnek mondható. Ezt nem írhatom pusztán a kihagyás számlájára, mert ennél nagyobb időszak is maradt már ki az életemben, de alapvetésem, hogy egy átlagos állapotú fiatal (és nincsenek egészségügyi problémái) le tud futni egy szigetkört felkészülés nélkül is. Szóval fura volt. A bal oldalamon függőlegesen valami nyilallt, szorított (pedig vízszintesen vágtak és nem ott), + a belső szerveim mintha még mindig nem lennének a helyén teljesen, hintázgattak jobbra-balra, legalábbis valahogy így tudnám leírni. Izomlázam nincs, a lábam szinte meg sem érezte, a lábfejemben érzek enyhe húzást, nyilván másként lép az ember, mintha gyalogolna. Azóta eltelt egy nap, állapotromlást nem tapasztalok, szóval HAJRÁ!!!

 Hogy ez miért ilyen nagy dolog az életemben?! Mióta nincs kötelező tesiórám, nagyjából azóta futok. Nem jól, nem szépen, testem inkább egy lomha bernáthegyire hajaz, mintsem egy karcsú vizslára, szóval nem biztos, hogy ez lenne az ideális sport számomra, de szeretem. Főleg terepen, de ha ott nem tudok, akkor futópályán, utcán, futópadon.. Szóval bárhol és bármikor. Tavaly tavasszal egy hosszúhétvégés kirándulás előtt még elmentem futni, onnan robogtam haza gyorsan becsomagolni. Akkor volt az, hogy úgy szálltam le a padról, hogy ez most nem jó. Valamiért nem jó. Ki is hagytam egy picit. Aztán kiderült, hogy gyarapodni fogunk:)

A doktornő, aki megerősítette, hogy bizony, tényleg érkezik a pöttöm, még az első találkozáskor átbeszélte velem, hogy bármit csinálhatok, nem kell különösebben kímélő életmódot folytatnom. Sportolhatok is nyugodtan. Ennek persze megörültem, de azért az utolsó futás tapasztalatából kiindulva rákérdeztem, hogy ugye akkor futhatok is? Ja! Azt azért nem. Határozottan nem. És haspréseket se csináljak. (Mondjuk ez a tiltás kevésbé fájt..) De egyébként bármit. Így futás kihagy, jött helyette az esti másfél órás gyors séta. Egy ideig. Mert aztán kórházba kerültem, szigorú fekvésre ítélve engedtek ki egy bő hét után. Újabb konzultáció a doktornővel, szerencsére a problémáim megszűntek, elmúlt a veszély, így mondta, hogy óvatosan ugyan, de lassan visszatérhetek a normál életmódomhoz. Eltelt egy-két hét és újra kórházba kerültem. 

Aztán már nem kockáztattam. Túl a 2X18-on, az első babát várva, túl két kórházi bennfekvésen határozottan pihenőre vettem magam, mert a pöttöm a legfontosabb. Persze, igyekeztem odafigyelni arra, hogy mit, mikor és mennyit eszek, de ez mozgás nélkül nem volt elég. Azzal vigasztaltam magam, hogy eddig sem voltam egy Cindy Crawford, ne most akarjak már az lenni, lett volna erre bő 2X18 évem. Hát így. Majd a picifiam épen és egészségesen jött világra (és ez a legfontosabb!!!), de császározni kellett, így eleve több időt vett igénybe a regenerálódásom. A hathetes kontrollon megállapították, hogy roppant lassú a visszarendeződésem, így el kellett mennem még egy ultrahangra, hogy nehogy valami elváltozás legyen ebben a ludas. Szerencsére nem volt semmi gond, csak lassabban regenerálódik a testem. A doktornőtől (ez egy másik doktornő volt, a félreértések elkerülése végett) megkérdeztem, hogy mikor futhatok újra. Furán nézett rám. Hát majd edzeni is kb 2 hónap múlva. Addig max. pici lábemelések. A futás tiltólistás. És a hasprés is. És az aerobikot is kerüljem, mert túl mélyre kell guggolni, azt meg nem szabad.

Eltelt a letiltás, elkezdtem itthon apránként tornázni, először gerinctorna (mert a hátam nehezen viselte az eddig sem kicsi, most meg már hatalmas melleim súlyát) hasizom nélkül, aztán elmerészkedtem fittness salsára is, oda korábban is jártam, az tánc, ha nem megy, akkor Osvaldo nem fog rám üvölteni fittnessführer módjára, hogy miért nem csinálom. De remekül ment. Aztán már az otthoni tornába apránként behoztam a hasizmot is. És most voltam futni:)

 Hogy miért lett az az alcím, ami?! Kb 2 hónappal voltam a szülés után (még jócskán letiltásban), mikor a barátaim (jellemzően pasik + olyan nők, akik még nem szültek) egymástól függetlenül elkezdtek baszogatni, hogy ugye már aerobikozom. Nem, nem szabad. Futás? Azt sem. De akkor legalább haspréseket csináljak, nem, nem azt sem szabad. Pedig biztos jót tenne. Nem, orvos tanácsára kerülnöm kell. De Rubint Réka is futott. És XY is. És rajta meg sem látszik, hogy várandós/ épp most szült. És ők csak jót akarnak nekem.

Én meg ott álltam, egy számomra is idegen testtel, belül nyeltem a könnyeimet és legszívesebben elküldtem volna mindegyiket melegebb éghajlatra.

Tegnap volt a vizes vb megnyitója.

Már hónapok óta hangolódunk.

Napról napra emelkedő büdzsé. Blöff látványtervek. Rolling Stones helyett Emeli Sandé. Aztán ő sem, helyette Cee Lo Green. Lassan avagy el sem készülő helyszínek. Azok is rosszul. Háborgó mentősök és nővérek. Megalázott olimpikonok.

Aztán csak elérkezett a megnyitó pillanata is, már előre borítékolni lehetett, hogy milyen lesz. Grandiózus, magyaros, modernkedő (de nem modern), eklektikus, stb. Véleményt nem nyilvánítok, mert egyéb okok miatt (ld. picifiam) nem tudtam megnézni. És egyébként sem szeretem az ilyesmit. (Na jó, a londoni olimpia megnyitóját élveztem.) Helyette megnéztem KAP, Jankovics Péter és Lovász László paródiáját, amin már szórakozni sem tudtam önfeledten, mert fájt a realitása, +időnként rákattintottam a mutyi vb számlálóra. Részemről ez a program ki volt pipálva.  

Ma reggel viszont láttam a férfiak füredi 5 kilométeres versenyét. A jól ismert Balaton látványa valamit elindított. Valami büszkeségfélét:) A fent soroltakon nem tudunk már változtatni, de örülni azért szabad:) És szurkolni is!:)

Apropó! Hol lehet ilyen plüss izét venni?! Picifiam biztos örülne neki:)

Tegnap reggel az X. kávém kortyolgatása közben történt az eset.

A házban kőművesek dolgoznak. Lakó jön le a lépcsőn, kőműves srác illedelmesen köszön, lakó még csak fel sem néz, úgy megy tovább. 

A srác kiborul, mondja nekem, hogy ez biztos azért van, mert cigány. Mondom neki, nem azért. De, higgyem csak el, azért. Én meg kötöm az ebet a karóhoz, hogy nem azért. Rajta van a láthatatlanná tévő varázsköntös. A MUNKÁSRUHA.

 Szinte nincs olyan nap, hogy a párom ne futna bele valami hasonló szituációba. Pusztán azért, mert melósként van valahol, már láthatatlanná válik. Úgy beszélnek mellette, mintha ott sem lenne, nem fogadják a köszönését, stb. Persze ilyenkor megy a népnevelés, jó hangosan megjegyzik, hogy nem adják másnap drágábban a kenyeret, ha visszaköszön. Néha bejön, néha nem. Volt olyan is, hogy a megrendelő, akivel régóta ismerik egymást, szólt rá az egyik lakóra, hogy a "Mérnök úrnak több diplomája van, mint kettőnknek, baszod!". Aztán már fogadták a köszönését. Na de ha nem lenne, akkor nem köszönünk vissza?!

Köszönést nem fogadni ősi piréz szokás, magunkat minősítjük vele, nem a másikat.